Igen, kedves olvasó jól gondolod van némi ferdítés a fenti címben: a lengyel és magyar barátságot szedték rímbe ezzel ugyanis egykoron. Most viszont a szlovákok és az ukránok barátságáról szólunk alább, ezért is a cím.
A TASR hírügynökség jelentette tegnap, hogy Andrej Kiska szlovák államfő meglátogatta a csokigyárosból államelnöki székig jutó kollégáját Petro Porosenkot Kijevben. (Erről itt ír a bumm.sk)
Ebben még nincs is semmi különös, viszont - ha valóban az hangzott el, akkor - figyelemre méltó a szlovák Kiska mondata, amely így hangzott:
Szlovákia soha nem fogja elfogadni a Krím illegitim annexióját. „Nem fogadhatjuk el, hogy bárki politikailag, katonailag vagy gazdaságilag megsértse Ukrajna szuverenitását” - jelentette ki Andrej Kiska, hozzátéve, érzése szerint a probléma az utóbbi időben kikerült a köztudatból, pedig „nem szabadna megfeledkezni arról, hogy ezzel a lépéssel megbontották Ukrajna területi egységét”.
Értjük, ugye?
A két ország nagy barátsága szláv mivoltjukon kívül abban is rejlik, hogy területükön - vagy nem területükön (?) - nagy számú kisebbség él, akiket megpróbálnak nem észre venni: legyen az orosz, lengyel, ruszin, vagy - mindkét ország esetében - magyar.
Ukrán vendéglátója így természetes, hogy mélyen egyetértett az elmondottakkal, és a fenti beszámoló szerint hálálkodott neki. De ez most nem érdeke.
Ha már említettük az évszázados lengyel-magyar barátságot - a mondás valamikor a tizennyolcadik századból datálódhat - ha egy picit a szlovák és ukrán államiság mögé nézünk, láthatjuk, hogy két fiatal és túlzottan törekvő országról beszélhetünk. Államalkotónak tekintett nemzetiségeik - szlovák és ukrán - nemzeti identitása is csak az elmúlt századokra alakult ki.
Ráadásul nem szabad megfeledkeznünk arról a - nem elhanyagolható - tényről sem, hogy szláv mivoltukon kívül területi kapcsolódása is van egymáshoz a két országban: Kárpátalja, melyet előbb Csehszlovákia szerzett meg az 1920-as trianoni szerződéssel, majd a második világháború végén (hivatalosan az 1947-es párizsi szerződéssel) ismét megszerezte, majd az akkori Szovjetunió számára (vajon miért nem Magyarországnak? - a szerk.) átadta.
Önálló Szlovákiáról valójában 1939-től beszélhetünk. Ekkor jött létre az első szlovák állam, míg a második Szlovákia megalakulása 1993-ban történt.
Ukrajnát illetően is hasonló a helyzet. Keleti szomszédunk államisága ugyan háromszor is elbukott. Ha szovjet fennhatóság alatt is, de először csak 1939-ben került egy területi egységbe minden "ukránnak" tartott terület.
Idézet az Origó vonatkozó cikkéből
1939-ben Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot, így Ukrajna korábban lengyel fennhatóság alatt álló területei is a Szovjetunióhoz kerültek. Története során ekkor került először egyetlen állam fennhatósága alá valamennyi ukrán terület, ezek együttese alkotta a Szovjetunió tagállamaként az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot.
Vagyis eléggé hasonlóan alakult a két állam sorsa, valószínűleg emiatt is gerjeszthet mindkét állam erős frusztrációt magából nemzetiségeivel szemben. Szlovákia a magyaroktól, Ukrajna pedig az oroszoktól félti területeit.
Épp a napokban tartottak egyébként "Jószomszédsági napokat", melyről a Kárpátalja.ma az alábbiak szerint számolt be:
Találkozót szerveztek az ukrán–szlovák jószomszédi viszony jegyében az Ugar–Kisberezna határátkelőn május 15-én – adta hírül a zaholovok.com.ua.
A rendezvény hivatalos része a Kárpátalja Megyei Tanács, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal és a szlovákiai Eperjes közötti kétoldalú szerződés aláírásával fejeződött be, mely a 2015-16-os együttműködés programját rögzítette. A szerződést Vaszil Hubal, a megyei adminisztráció vezetője, Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Peter Chudík, az Eperjesi kerület vezetője írta alá.
Nyitókép: karpatalja.ma
